|
Ajánlott viccek!
A románok bejelentik, hogy felépítik a világ legnagyobb stadionját. A
vállalkozáshoz minden ország segítségét kérik. A felajánlások sorban
meg is érkeznek minden országtól, kivéve a magyarokat. Rettentő diplomatikusan felteszik a kérdést:
- Hát ti magyarok, mit adtok?
- Miért, a telek nem volt elég?
Választások után nagy, fekete autó megy vidékre, benne Gyurcsány Ferenccel és a kormány négy másik politikusával. Egyszercsak az autó nagy sebességgel nekicsapódik egy fának. A rendőrök, mentők, tűzoltók azonnal a helyszínre sietnek, de csak a totálkárosra tört autót találják, a politikusoknak hűlt helye. A közelben azonban meglátják a parasztbácsit, aki egy hatalmas földhalom mellett támaszkodik az ásójára. Megkérdezik tőle:
- Bátyám, látta a balesetet?
- Láttam én.
- S hová lettek a politikusok?
- Elástam őket.
- Meghaltak?
- De meg ám.
- S egy sem maradt életben?
- Hát, a Gyurcsány és az a másik, a Kóka, az mondták, hogy ők még élnek, de én ezeknek már semmit sem hiszek el!
TRIANON Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáróla VH után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
Felszólítják.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat. A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzõkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat. Megint kérdik, jegyzõkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja:
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt:
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat. A román küldöttnek már vörös a feje, üvöltve kifakad:
- De hisz akkor még itt sem voltunk!!
Mire a magyar: - Na, ezt vegyék jegyzõkönyvbe... IGY ZUHANYOZNAK A NÕK 1. Levetkõznek és berakják a ruhadarabokat két különbözõ
szennyestárolóba egy tároló a színesnek egy másik tároló a fehér
színûeknek. 2. Magára ölti a fürdõkabátot és elmegy a fürdõszobába. Útközben
találkozik a barátjával/férjével és szorosabbra húzza a fürdõkabát övét
és apró lépésekkel szalad a fürdõszoba felé.
3. Oda áll a tükör elé és alaposan szemügyre veszi magát. Elereszti a
hasizmokat úgy, hogy hasa picit lesüllyed, majd elgondolkozik azon,
hogy milyen kövér lett az utóbbi idõben.
4. Beáll a zuhanyzó alá. Elõveszi a mosdókesztyûket az arcra valót, a
karra valót, a hátra valót, a hozzátartozó hátmosóval.
5. Mossa a haját egy speciális samponnal amely avocado-t, mézet és 54
különbözõ vitamint tartalmaz.
6. Mégegyszer megmossa a haját ugyanazzal a samponnal.
7. Bebalzsamozza a haját egy balzsammal, amelyben citrom és méz van,
majd hagyja ezt hatni 15 percig.
8. Mossa az arcát 10 percig egy borzalmas drága szappana, amely diót és
áfonyát tartalmaz.
9. Megmossa a testét szintén egy drága szappanal ami körtét tartalmaz.
10. Hajából kiöblíti a balzsamot (ez 10 percig tart).
11. Megborotválja magát a hónalján és a lábszárán, de elhatározza, hogy
a bikini vonalon epilátort használ.
12. Elzárja a vizet.
13. Lerázza magáról a vizet a zuhanyzóban.
14. Kilép a kabinból és szárazra törli magát egy nagy törölközõvel.
15. Becsavarja a haját egy különleges vízfelszívó törölközõbe.
16. Elmegy a hálószobába, abba a köntösben, amit már említettem. FA MESE Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hegycsúcs, ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belõle, ha megnõ. Az elsõ fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörû drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!” A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. ,, Jó volna büszke hajónak lenni” - sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belõlem lesz a legerõsebb tengerjáró az óceánokon!” A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nõk sietõsen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni errõl a helyrõl” - mondta. „Szeretnék olyan magasra nõni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé, és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!” Múltak az évek. Esõ jött és sütött a nap, s a három kis fa nagyra és magasra nõtt. Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikõjük megpillantotta az elsõ fát, és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldõlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belõlem az a szép kincsesláda” - gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.” A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erõs. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldõlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” - gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!” A harmadik fa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” - mormogta. Az elsõ fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincses ládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fûrészporral és szénával az éhes állatok számára. A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítõhöz. De nem valami nagy és erõs tengerjáró hajó készült belõle, hanem a fûrészelés és kalapácsolás után egy egyszerû halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbûz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba. A harmadik nagyon meglepõdik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetõn és Isten felé mutatni.” Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát. De egy éjjel egy fénylõ csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nõ fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” - sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erõs fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” - mondta az asszony. És az elsõ fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse. Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erõs ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esõben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” - és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdõdött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán. Egy péntek reggel elõhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegõt és a Földrõl az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott. Ez tette gyönyörûvé az elsõ fát. Ettõl lett erõs a második. És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia. |
