A kora magyar középkorban a szellemi kultúra egyházi jellegû. A törzsi társadalom mûfajai (hõsmondák) a szóbeliségben éltek tovább. Az írásos mûveltség hordozója a papság lett. Az írásmûvek latinul képzõdtek, a római egyház szertartásainak, szent könyveinek is ez volt a nyelve. Az irodalom központjai az elsõ századokban a püspökségek és a kolostorok, illetõleg a királyi udvar. Az egyházi-vallásos mûvek, mûfajok (imakönyvek, legendák) mellett a világi irodalom is megjelenik.

Az elsõ mû, amely a magyarok történetét írásba foglalta, az ún. Õskrónika lehetett, amit a XI. század végén kezdhettek el írni. Ez a munka elveszett, tartalmára késõbbi krónikák szövegébõl következtetünk; benne feltehetõen az írói hõsmondákra, énekekre támaszkodtak. Valószínû, hogy a magyarok eredetérõl, Álmosról és a fehér lóról, Botondról, Lehelrõl, Bulcsúról szóló mondáink benne voltak. Mind az Õskrónika, mind az ezután írt krónikák természetesen latin nyelvûek. A krónikák és a geszták a lovagi életszemléletet fejezik ki regényes történetek keretében. A geszták szerzõi nagy mûveltségû papok, akik többnyire külföldi egyetemeken tanultak.

A XII. század végérõl való elsõ magyar nyelvû szövegemlékünk a Halotti beszéd és könyörgés. (A Pray-kódexben található) 1200 táján keletkezett Anonymus krónikája, ami a honfoglalást és a megtelepedést írja le. Anonymus III. Béla királynak volt a jegyzõje.

Idõrendben a második fennmaradt történeti mû: Kézai Simon (IV. Kun László papja) gesztája.

A XIV. és XV. század legnagyobb eredménye az írásbeliség terjedése. A XIV. században keletkezett a Képes Krónika, amely a legtöbbet õrzött meg a hõsmondák anyagából. Ismeretlen szerzõje az írást 1358 körül kezdhette. (A mû szerzõjének Kálti Márkot gondolták) A Krónikát 150 színes iniciálé és miniatúra díszíti. További geszták: Ákosnembeli Ákos Képes Krónikája, Anjou legendárium.