Írta: admin
|
2007. July 18. |
Az árfolyam 245,50 forint körül vibrál - ez azonban csak a látszat, semmi sem történik.
Lassan haza is mehetünk - érzékeltette a forintpiaci állapotokat egy kereskedő. A jegybank alelnökének nyilatkozata volt az egyetlen, ami megmozgatta a bankközi nyári állóvizét - ez is azonban inkább csak a Karvalits Ferenc mondatainak félreértelemzése révén hatott. Reuters-nek adott nyilatkozatból egyes befektetők ugyanis a sáveltörlésre utaló jeleket véltek kiolvasni, ami a tegnapi záró/mai nyitó 245,50 forintos eurókurzusról egészen 245,20 forintig vitte a jegyzést. Amikor azonban a befektetők előtt is világossá vált, hogy az alelnök ezt éppen hogy nem helyezte kilátásba, a kurzus legott vissza is ment. Forgalom egyébként sincs, így a mozgások is alapvetően mérsékelt jelentőséggel bírnak. Még emlékszünk olyan napokra, amikor volt kereskedés - fogalmazott egy trader. |